Sugárút

Imola a pácban és a bíróságon

2015. január 18. - Lengeti

Mint már többször utaltunk rá, Székely Imola arcvonásai nem véletlenül torzultak az elmúlt hónapokban, 2014 július havának 15. napjától. Legutóbbi köröndi cikkünk végén, szinte prófétikusan jeleztük: „De vajon ki fog akkor segíteni neki a zivatarban, amikor a károsult lakók egyszer csak megkérdezik tőle: Imola drága, mi is van abban a biztosításban”?

Már a témával foglalkozó legelső dolgozatunkban pedzegettük – mi több, dokumentumokkal igazoltuk – Székely Imola kissé furcsa egykori vállalkozói szerződését az akkortájt szocialista vezetésű terézvárosi önkormányzattal, amire Hatvani Jogerősen Elítélt Hivatalával Visszaélő Csaba egyik kommentjében úgy reagált, hogy „az én tapasztalatom az, h Székely Imola az egyik legtapasztaltabb, hozzáértő kolléga volt az önkormányzatban”. Azaz: Székely Imolánál jobb szakembert a Föld nem hordott a hátán.

hatvani.jpg

Lehet, hogy mégis.

Legalábbis a pestisracok.hu-n ma megjelent információk alapján Imola futhat a ház pénze után. Ugyanis a biztosítói szerződés záradékában tartalmilag az szerepel, hogy: ha építési munkálatok miatt következik be a kár, nem térítik meg az értékét”.

Ez nem jelent mást, mint hogy súlyos százmillióktól eshet el a ház. És ezen már nem segít a fél évig alkalmazott figyelemelterelő trükk, az önkormányzatra történő ujjal mutogatás. A kenyérre kenhető, és kellő rafinériával megvezethető Óvári alpolgármester már nincs hivatalában. Keményebb idők és ellenfelek jöhetnek.

imola.JPG

Így Imola – nyilatkozata alapján – rohangálhat majd a bíróságra. Évekig. A lakók meg csak lesik és lesik, hogy ki téríti meg a kárukat. Az önkormányzat nem – ez értelemszerű, az alig több mint 10 százalékos tulajdonrésszel. Jelen záradék ismeretében a biztosító is csak jóval kisebb mértékben.

Szóval a lakók maximum csendben reménykednek: hátha Hatvani Csaba tud valami tuti szakembert. (Fájdalom: az esély kicsi…).

De addig is jó lenne megtudni: Imolán kívül ki látta a biztosítóval kötött szerződést?

Az új honalapítók

Ultimátumot és cirkuszt a magyar kormánynak

A 2014-es év végén elkezdődő tüntetés-hullám immáron gigantikus méreteket öltött, na de nem éppen hatékonyságában, sokkal inkább szervezetlenségében s ellentmondásaiban.

A kormány ellenes demonstrációk végső célja a harmadik Orbán-kormány diktatórikusnak nevezett hatalmának megdöntése, az ország újjáépítése, valamint az új ország Alkotmányának újrafogalmazása.

2015 januárjára is jócskán jut a magyar népnek ellenzéki tüntetésekből. Szinte már kedvünk szerint válogathatunk közülük, akár a gyerekek a cukorkaboltban…

Január 2-án, az Operaház előtt (a sugárutunkon…), a MostMi civil mozgalom tartott tiltakozást Várady Zsolt, az iwiw alapítójának szervezésében. A megmozdulást a „2012. január 2-i, az önkényes alkotmányozás elleni tiltakozó tömegtüntetés harmadik évfordulójának” emlékére szervezték, valamint Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, a Népszabadságnak adott interjújában, a gyülekezési jog esetleges módosításáról való nyilatkozata is közreműködött a demonstráció létrejöttében. Az fb oldalon meghirdetett eseményre 11000 visszajelzést kaptak a szervezők. Bár, több ezres tömeg gyűlt össze, az emberek előre kidolgozott tervek és gyakorlati megoldások helyett, üres frázisokat s összefüggéstelen, papírfecnikről felolvasott panaszlistát kaptak…

varadyzsolt150102_01.jpg

Várady Zsolt szerint Nem gondolkozhatunk még pártalapításon, mert nincs itt az ideje, nincs hozzá szervezet, sem anyagi lehetőség.”Vagyis a mozgalom további cselekvő képességgel nem rendelkezik, így az emberek fellázításán és a magyarok közötti viszályszításon kívül más funkciót nem tölt be…

Az esemény komolyságát és hitelességét tovább csorbítja, hogy Várady, 2 nappal a lezajlott események után, január 4-én, saját fb oldalán tette közzé, hogy a továbbiakban nem áll módjában folytatni a MostMi Mozgalom szervezési feladatait a közte és a szervezet céljait illető véleménykülönbségekmiatt.

December közepe óta körvonalazódott, hogy bár célunk ugyanaz és rengeteg ponton jól tudunk együttműködni, a konkrét megvalósítás tempójában és mikéntjében sokszor nem értünk egyet. Ez, és főleg a ránk nehezedő felelősség és elvárások együtt, olyan feszültségeket gerjesztettek, mely sem rám, sem az egész tevékenységünkre nem volt jó hatással. Ezért, sokkal jobbnak láttam a kialakult helyzetre és körülményekre reagálva ezt a döntést meghozni, hogy megszüntessük ezeket a feszültségpontokat.”

Így esett el Várady Miklós, önkéntes civil honalapító, a tüntetések nézeteltérésekkel tűzdelt, koherencia hiányos, magányos mezején…

Január 10-én újabb kormányellenes megmozdulással bővült a 2014 augusztusa óta, a Kossuth téren lecövekelt, Tuareg-féle szabadtéri színpadi játékok. Az „Összefogás Napja” szintén Gulyás Gergely fideszes alelnök nyilatkozatán való felháborodás alapján verbuválódott, annak ellenére, hogy a tüntetés időpontja előtt 3 nappal, azaz január 7-én, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogyA kormány nem gondolkodik a gyülekezési törvény módosításában, különösen nem a gyülekezési jog szűkítésében. A rendszerváltás egyik legfontosabb eredménye és értéke, hogy a gyülekezési joggal szabadon, korlátozás nélkül élhetnek a magyar állampolgárok.”

A hírek ellenére, az Ország Gyűlése Mozgalom megtartotta tüntetését, vezetője, Szabó Gábor (Tuareg) nem sok újdonsággal szolgált az összegyűlt emberek számára. Beszéde velejét az „Orbán takarodj” mondat skandálása tette ki, mintegy mantrázásképpen – talán téma és érvek hiányában -, két anyázás között pedig újra elismételte sajátos, kormányleváltó forgatókönyvét, miszerint 2015. március 15-én az „Ultimátum Napján” százezres nagygyűlést tartanak a Kossuth téren, ahol átmeneti kormányt választanak, így buktatva meg az „Orbán-rezsimet” amely a szeptember közepi - már a 2010-ben érvényes alkotmány és választási törvény alapján tartott - választásokig irányítaná az országot…

tuntetes-nov-8-2-jpeg.jpg

A nagyobb lélekszámú tüntetéseken kívül rengeteg kisebb megmozdulások kerültek és kerülnek még megszervezésre az ország több pontján. Úgy tűnik, manapság divatossá vált az utcára menni. S, ahogyan az lenni szokott a mennyiség, a minőség rovására megy… A tüntetők sokszor kerülnek ellentmondásba saját magukkal vagy 20-30 fős csoportokban várják imitt–amott a világmegváltást, avagy a kormány leváltást.

 Úgy látszik Magyarország ellenzéki szimpatizánsai még az egymás közötti összetartozásra sem képesek, az egység-élmény megélésére, pedig eredményeket csak összefogással és problémamegoldással lehet elérni, teli torokból ócsárlással és megmondó emberek hangos, nyálfröcsögős csatakiáltásai aligha viszik előre hazánkat és adják kezünkbe a megoldás kulcsát…

Végül álljon itt egy ókori, római mondás mindazok számára, akik kételkednek demokratikus, törvény adta jogaik meglétében:

Ubi dubium ibi libertas” (Ahol kételkednek, ott szabadság van.)

Tett és tető – köröndi megnyugvás, avagy Imola a kérdészivatarban

 Jó hírek érkeztek a Köröndről… illetve pontosítanék, a többség számára érkeztek jó hírek, mert biztos vagyok benne, hogy bizonyos emberek, egyéni vagy közös képviselők most nem érzik olyan jól magukat. A tegnap megkezdődött az ideiglenes védőtető építése, a munka körülbelül nyolc hét alatt 100 millió forintból fog elkészülni, amelyet a kormány a Forster Központ közvetítésével finanszíroz. Ezután lehet elkezdeni a közművek visszacsatolását, majd a visszaköltözést, és a teljes helyreállítást. Szóval visszakanyarodva első mondatomhoz jó hír a károsultaknak, mert elhárult az életveszély, hamarosan visszaköltözhetnek. Jó hír a budapestieknek, turistáknak, mert megmenekül az Andrássy út képét meghatározó, gyönyörű műemléképület.

IMG_0555.JPG

Rossz hír viszont a köröndi tüzet Dunakesziről távcsővel néző Kiss Róbertnek, valamint az akkor éppen falatozó, „nehézsúlyú” szoci Hatvani Csabának – akinek speciel pont ez a választó körzete…–, mert a választásokat megelőzően pont ők próbáltak politikai tőkét kovácsolni ebből a tragédiából.  Az ő szerencsétlenségükre, de hál istennek a lakók szerencséjére az önkormányzat a lehető leggyorsabban és legméltányosabban járt el, az elenyésző (nem egészen 11%) tulajdoni hányada ellenére több mint 280 millió forintot (1:42 -nél) fordított az életveszély elhárításra és a károsultak segítésére, lakhatására. Nem mutogatott visszafelé, nem hisztizett, csendben tette a dolgát, amely visszaigazolást is nyert októberben.

Szintén rosszul érezheti magát most Székelyék lánya, Imola, aki a közösség képviselése helyett inkább mintha saját érdekeit képviselné, elterelve a figyelmet mulasztásairól. Mindenesetre feltűnően idegesen nyilatkozgat (2:16 -nál), nehezen találja a kiutat az általa előállított biztosítási útvesztőből. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő, mindenre kiterjedő vizsgálatok nagyítóval nézik végig Imola tevékenységét, vagy nem tevékenységét, mert, ha egy közös képviselő becsületesen teszi a dolgát, ilyen eset nem fordulhat elő.

Imola feje fölé most az általa sokat szapult önkormányzat emelt tetőt. De vajon ki fog akkor segíteni neki a zivatarban, amikor a károsult lakók egyszer csak megkérdezik tőle: Imola drága, mi is van abban a biztosításban?

IMG_0544.JPG

Milliárdos séta az Andrássy úton

"Milliárdos séta" indult az Andrássy út 1-től, egészen az Oktogonig. A séta egy sajtótájékoztatót takart, melynek keretén belül, Hassay Zsófia Terézváros polgármestere, a sajtó képviselőivel együtt elsétált azon ingatlanok előtt, melyeket 2004-és 2010 között áron alul értékesített a VI. kerületi MSZP vezetőség. Így ezzel a tettel, több mint 2,5 milliárd forinttal károsították meg a kerület lakóit.

Az egyes épületeket óriási piros léggömbök jelképezték és minden egyes lufin külön külön ott szerepelt az adott ingatlan címe és az összeg, amit buktak az eladáson.
Hassay Zsófia beszédében elmondta, hogy ezt a 2,5 milliárd forintot másra is lehetett volna költeni.
Hogy mire lenne elég? Például a kerület összes iskolásának 12 évig ingyen biztosíthatta volna az önkormányzat a bkv bérletet, első osztálytól egészen az érettségiig. ( És még így is megmaradt volna egy milliárd forint.) Vagy, 7 éven át minden nap, napi háromszori étkezést tudtak volna biztosítani minden iskolás gyermeknek. 
És ez csak néhány példa arra, mit lehetett volna kezdeni 2,5 milliárd forinttal.
A sajtótájékoztató végén pedig az összes lufit egyszerre engedték az égbe, mutatva ezzel azt, hogy az akkori vezetés milyen könnyen engedett ki a kezéből több milliárdot.

Példamutató összefogás a Köröndért

A sajnálatos júliusi tűz óta az önkormányzat minden erejét megmozgatva igyekezett segíteni a pórul járt lakókon. A választások közeledtével a baloldali kis pártok összefogása igyekezett kampánytémává silányítani a történteket, és a jelenlegi városvezetésre hárítani minden felelősséget. Korábbi bejegyzésünkben feltártuk a tűzig vezető zavaros mutyikat, melyekből tisztán látszik, hogy a jelenlegi vezetés vajmi keveset tehet a most uralkodó áldatlan állapotokról, ellenben a 2010 –ig regnáló balliberális polgármesterek bűnei jól láthatóak. A károsultak szerencséjére Hassayék kampány helyett inkább a cselekvést választották, érdemes összefoglalni, milyen intézkedések történtek július 15 –e óta.

2.jpg

Július 17 –én az önkormányzat személyenként 50 ezer forintos gyorssegélyt (családok esetében további 20 ezer/fő) biztosít, később 250 millió forintot különített el az életveszély elhárítási munkák fedezésére, illetve további 30 millió forintot biztosított a károsultak lakhatási támogatására. Ez azt jelenti, hogy a fedél nélkül maradtak apartmanokban, önkormányzati bérlakásokban tudtak ideiglenes elhelyezkedni, akik pedig nem szerettek volna élni a felajánlott lehetőségekkel, 100 ezer forintig albérlet hozzájárulást igényelhettek.
Július 18 –án szerződést köt a Triagonál Kft. –vel a külső életveszély-elhárítási munkák elvégzéséről.
Két héttel a tűz után az önkormányzat minden károsult lakhatásáról gondoskodott, a legutóbbi társasházi közgyűlésen pedig az önkormányzat felajánlotta a védőszerkezet tervezésének költségeinek a fedezését, illetve a vízelvezető rendszer kitisztítását.

A mai sajtótájékoztatón pedig Hassay Zsófia bejelentette, hogy a Forster Központ és a kormány az önkormányzattal együttműködve közösen, az örökségvédelmi keret terhére megkezdik a védő-tetőszerkezet felépítését. Fontos kiemelni, hogy a munka az állagmegóvás és a későbbi teljes helyreállítás elengedhetetlen első lépcsője, ezért még az ingatlan nem válik lakhatóvá. Polgármester asszony hozzátette, hogy természetesen mindaddig, amíg a munkálatok tartanak, továbbra is biztosítják a károsultak lakhatását. A munkák ütemtervét, és a pontos határidőket később ismertetik. Remélhetőleg hamarosan visszatérhetnek lakásaikba a családok, és a műemlék védett épület is visszanyeri eredeti formáját, amelyre Terézváros újra büszke lehet.

 UPDATE:

Ma reggel Hassay Zsófia a Kossuth Rádióban beszélt a tegnapi bejelentésről. Érdemes meghallgatni, katt a narancssárga gombra :)

 

Éhes disznó sétál a makkért

 Egészen érdekes az a demagógia, amellyel az izzadtságszagúan szocialista 6ker.blog igyekszik a saját szarát (Verók-Fürst-Hatvani ingatlanpanama, bírósági tárgyalások vádlottak padja) a jelenlegi terézvárosi vezetésre kenni egy olyan „közös képviselő” segédletével, akit egykoron (miközben az önkormányzatnál dolgozott!) havi 400.000 ft+áfával díjaztak Hogart nevű cégén keresztül a semmiért – és akinek a szerződését a jelenlegi polgármester mondta fel.

Az egy hónappal ezelőtti palotatűz kapcsán Hassay polgármester egy fillérekből, de jól összerakott videóüzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy nem csupán az Andrássy út egyik ékköve, hanem a világörökség része vált vélhetően emberi gondatlanságból (bár sokak szerint szándékosságból) a lángok martalékává. Az épület ugyanis 2002-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára, így a „mi bajunk a világ baja” is. Mindezt politikai haszonszerzésből kifigurázni – választási kampányban (talán) megengedhető. De az éhező blogíró többletsétájára építeni… – nívón aluli. (Mint különben a blog maga).

Lásd:

„Mai napomon a Bajnok utcából elsétáltam a Lövölde téri Go-Go Hamiba némi ebédért. Sajnos az út nagyon hosszúra sikeredett, mert odafele a Rózsa utcán tudtam csak megközelíteni a Lövölde teret. Gondoltam visszafele megpróbálom a Kodály Köröndön áthámozni magam. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült. Sajnos a Bajza utcáig kellett kerülnöm. Szerintem a Kodály Körönd indokolatlanul nagy részen van lezárva. Főleg idős és kiszolgáltatottabb embertársaink számára mindez nagyon nagy kerülő.”

Most ne akadjunk fent a „mai napomon” magyartalanságán, inkább bízzunk abban, hogy a szerző elérte a „némi ebédet”. (Bár ha Hatvani, jogerősen elítélt kerületi képviselőre tekintünk, akkor a „némi” elég kevésnek tűnik. Nem mellékesen a szájhőscincér épp a pincért várta, amikor a tűz tombolt, majd nem sokkal később a Jókai utcai pártiroda biztonságos magányában mentette az életeket és gúnyolódott a HELYSZÍNEN levő, és tevékenyen dolgozó városvezetésen, hogy aztán mindennek tetejébe otromba, czinegelajosi szellemi színvonalon megírt személyeskedő „nyílt levélben” szólítsa fel a polgármestert a – szerinte – magyarázkodás abbahagyására. Hatvani nem érdemel e posztban több szót, de a palota kézen-közön átjátszott, szoci-szadeszmutyi történetével foglalkozó sorozatunkban majd kitérünk viselt dolgaira, kapcsolataira.)

1304421_394dcb79176b35f45b6e5d1c7c5db516_wm.jpg

De vissza a lényeghez. Ha valaki nyugtalanul aludhat manapság, az éppen az előző szocialista-szabaddemokrata kerületi vezetés kegyeltje, Székely Imola lehet, hiszen nem elég, hogy felszámolták megbízási szerződését, a tettek mezején sem volt kellőképpen életképes. Idegességének oka lehet netán a házra pár éve kötött biztosítás hiányossága? Mert mi van, ha körültekintő Imola a cunamira igen, a tűzkárra meg nem kötött biztosítást? Mi lehet azokban a papírokban? Mitől ily’ kialvatlan Hatvani (6ker.blog) kedvence s informátora? Mitől e harciasság az óbudai amazontól a kerülettel szemben? A képviselő testület rendkívüli ülésén miért nem akart mikrofonba beszélni, hogy mindenki hallja? Kamerákba jól hallhatóan siránkozunk, kényes kérdéseknél meg orrunk alá motyogunk? Ejnye, no, mi lehet e mögött? Még csak feltételezni sem merem, hogy az ominózus biztosítás esetleges hiányosságai? Akkor kit is terhel a felelősség? A Hatvaniék áldásos uralkodása óta már NEM-tulajdonos önkormányzatot, vagy a vélelmezhető korrupciót gondatlan veszélyeztetéssel – szó szerint is – tetőzőket?

ius2.jpg

Nos, ezek a kérdések, és nem azok a mondvacsinált kampánylózungok, amelyekkel a 6ker-Hatvani blog előállt. S talán megmutathatnák Kiss Róbert (volt SZDSZ, most Kónya-szolidarista) polgármesterjelöltjüknek azokat a jegyzőkönyveket, iratokat, amelyeket e köröndi, valamint a többi palotamutyi kapcsán immáron egyesített perben vádlottként ők már megismerhettek. Hogy lássa Robi is, milyen éhes disznók fogják támogatni, ha lerövidíti útjukat a makkhoz.

süti beállítások módosítása